Vasárnap mindig meglassul a délután - nyáron különösen - mint ha szusszanna egyet az idő, mint ha valamire várna ő is, hogy történjen valami ( ez alatt bizonyára azt értem) hogy én legyek az aki történtet vele valamit, de nem. Nézünk olyankor egymásra csak, két derék idegen...kérdeznem, vagy mondanom kellene valamit, nem jut eszembe,vagy egyáltalán nincs is amiről most beszélek..áá hagyom...szemlélem,így állunk ott két beteg idegen, aztán jön egy pillanat és minden felveszi szokott ritmusát, a leves szagával keveredik a (mai napon) bágyadt napfény, az ég is beteg kék kétségként fedi el azt amit fedni e kell. Nyilván sebet, ha ugyan Isten hiánya seb, de már ez sem annyira lényeges. Vasárnap délután minden mindegy (általában), minden súlyavesztett, talán ettől olyan rettenetesen nehéz.Menni készül ilyenkor az ember jobb hijján - bizonyára valami helyet, mert mindig valami helyett és soha sem magáért. Mozdulni.Kimozdulni abból ami amúgy sem nagyon van.A készülődés láza, az indulás izgalma - aztán lefekszem, mégsincs nyugvás, meggondoltam magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése