Azt dobogja az agyam egyre, hogy dolgom van.
Úgy vélem magrára gondol, nekem hazudik,
eltitkol, leejt és becsap.
Nem érintem a valóságot, ha meg mégis,
úgyis letagadom.
Nem bánat ez ami bennem mozgolódik,
csak a helye, csak a helye.
Most elég megint, elég nagyon.
Inverz újjászületés, milló évekbe
nézek most vissza, színes üveg közt
kutat a szemem, rajta csak hamu
és korom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése