2004. november 12., péntek

Jönne meg a jobbik ezsem. Úgy értem, gondot okoz nekem ha az általam látott, és a más által látott én ilyen fene nagy távolságban van egymástól. Értenek is és félreértenek is. Az idő meg ellenem dolgozik, mert mennél tovább értenek félre, annál inkább érzem majd azt, FÉLREÉRTHETŐ vagyok. Ezzel néh szembesülnöm kell, szeretem valahogy a kacskaringókat, és utálom, hogy "semmi nem megy könnyen". Mindezt higgadt, közönnyel kevert várakozással kell tudomásul venn. És várni nem szeretek, és tudom, hogy várni kell. Másról sem szól. Várás van. Várakozás. Van az a bokor és benne a ragadozó, egy ien éhes ragadozó, lassan ideje megmérkőzni magammal. Észrevevődik rajtam a tétovaság. A tétovaságra, meg van hog büszke vagyok, olyankor elhiszem, hogy elgondolás lesz a vége. A fürdőben a mennyezet, a csempe, az is gondolás. Nem túl biztató.degesít ez a sok azonosság, egyensúlyom vesztem, mindenkinek lehet igaza, ha meglátja és észreveszi, hogy elvagyok bizonytalanodva, hogy nem vagyok életbiztosítás, hogy bizonyos értelemben máris szörnyszülött vagyok. Ha az, legyen. Nincs szabálykönyv, tényleg nincs, és én nehezen viselem a szabály ezen részét, azt hogy nincs. Az összeomlás ott kezdődik, amikor egy nemzet a wc mellé vizel és nem zavar már senkit. Őszintén szólva engem sem igazán zavar, megszokni azonban soha nem fogom. Volt néhány napom, olyan napok, amikor azt éreztem: valamit most jó lenne, hogy valamit most szeretnék. Persze rohadt önzés is, és persze emelkedetté konvertálni, mert másként nem lehet elviselni. Mint ahogy a mostot is csak nagy erőfeszítések árán. Néha, egy-egy hét éveknek tud tűnni, aztán elmúlik hirtelen. Jó lenne, ha eljönne az az idő, amikor már nem szólalnék meg egyáltalán, remélve, bízva abba, hogy valaki méltat. Szavakra. Részleges hasonulás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése