sebtolvaj

Most meg jött ez a "mi végre is ez itt" érzése. Hogy a közlés szakadatlan kényszere mindig csak sarokba szorít. Lecsillapodik aztán újra visza jön, már a távozásban benne marad az érkezés üzenete. Ja hogy minden csak eltelik, ezzel van tehát bajom. Telik, de nem tudok eltelni vele, mohóság, figyelhettem volna jobban hittanórán, plussz a teve meg a tű és hogy a sarúja szíját se. Mechanikussá vált minden, parancsra ütöm a billntyűket, már megint függelem, kényszer. Aztán, hogy itt az oly sokszor elhangzó két szó, a te meg az én mit is jelentsen. Nem, a Te az már réges régen nem egy személy, az már réges régen több annál. Nem konkrét személy, a Te az minden egyéb ami nem én vagyok, hát így nagyon nehéz lesz, annyi biztos.Amikor E-seb azt mondta, semmi ellenkezés; plasztikai sebész. Felesleges volt mondani, hogy nekem semmi bajom nincs már a gravitációval, sőt egész jó kis szimbiózist sikerült kialakítani vele.Az érvei súlyosabbak voltak mint én magam.Végül is az ő dolga, ha már én nem vagyok az neki, márhogy a dolga. A végsőt úgyis mindig a test mondja ki, ha ugyan kimondja, az enyém már nem, mert megkukult vagy nem is tudom, de tényleg.Különös, hisz mondják, megváltott világban élünk mi mind, na hát nem azért, de kiváncsi lennék, milyen az ami nem meg váltott. Persze ott is csak a sebekre lenne éles a szemem, ilyen vagyok na, a seb az egyben létezés is, és én bizony isten nem kértem azt hogy: életösztön de nap mint nap tapasztalom,hogy van ilyenem nekem, de ez többnyire csak haogatás, elodázás, elmismásollás. Mint decemberben, ordít a fülben a Rasputina, én fent a várban, az este is gondolkodik, jöjjöne e és előttem szét tett lábbal a város, vagy amilyennek láttam akkor. Csukafejes, jutott akkor ez eszembe - de persze elvetettem az ötletet, amúgy is halva született - nem jó anya vagyok.Aztn hirtelen megint nyár és forró az aszfalt, a kőművesek kezében megáll a kanál, a spakli, mindenkit elbűvölsz és ezt tudod is hogy így van. Talán átöleltelek talán nem, jó lenne rá emlékezni hogyan is volt, bolondulok az értelmetlen dolgokért.Aztán meg sírás az Andrássy úton és késve betérni agy moziba.Nem is gondoltam, hogy amikor kijöttünk, hogy úgy már soha többet nem mehetünk be, ugyanúgy nem, pedig azt szerettem volna, ha az élet egy végtelenített szalag.Nem tudom megunni- biztos valami baj van velem.Mindig az legyen, mindig egy legyen.Mindig legyen.Legyen.
Elfáradtam, hisz semmi dolgom, csak arra gondolok mot mégis, az Andrássy útra, hogy ott egy kicsit már túl voltunk mindenen és éltünk egy kicsit, túléltünk, ha úgy tetszik, de lkísérlet volt arra, hogy dolgaink lelepleződjenek.Volt valami a levegőben akkor, de lehet hogy csak ólom, nem tudom.