sebtolvaj

...moha,nyálka és zöld a korlát minek neki dőlünk, rajta a hideg lég vízcseppjei csillannak.Hunyorítva nézzük,kicsi csillagok.Vékony pók fonál van köztünk, csak épp egy lehelet.(Ez nem sóhaj, még a vak is látja, én is) Mellettünk ház, benne félig idegenek,később teljesen azok. Este fele jár már,tévék vibrálnak az ablakokban,a sötétítőn sárga alapon kék biciklik (és némi fehér) - s hogy ki ölt meg kit, nem jut el hozzánk.A pokfonalat igazgatnánk ami kettőnk közt feszül, hogya Te és az Én eztán majd hogy is legyen, hogy holnaptól mit jelentsen.S nem kevésbé, mi legyen ezzel a kis fonállal. Megmotoználak van e nálad éles szerszám, vágóeszköz, vagy bármi ami sérülést okozhat. Szavakat adsz és szavakat veszel el, behelyettsítesz, felvázolsz, értelmezel, analógiákat keresel. Felettünk lámpa hunyorog, a plútó szarakodik megint velünk vagy az ELMÜ,ez is szóba jön. Elkezdünk emlékezni is - ennek már sejtem, hogy mi lehet a vége, nesze neked pókfonál.Hogy ő lenne Kolombusz, értem meg nem jön külön busz, hogy utánad menjek.Kislisszansz, kereket oldasz, illa-berek, nádek erek. És látod kibírtad mindezt, becsülöm ezt benned, hogy képes vagy rá, becsüllek érte,és megvetlek miatta.Nem gyűlöllek - megvetlek.