Mondják, az első lépések a nehezek. Mondják. Így óvnak minket azok akik azért vannak, hogy megóvjanak. Annyira vigyáznak ránk, hogy meg sem mondják az útirányt. Pedig én meg van úgy - szokott olyan is lenni -, megtörténik néha, hogy megyek. És csillagközi nyivákolásba is tudok kezdeni, hohy jó. jó, nehéz de ennyire. Mindig (na, jó gyakran vagyok én ezzel elfoglalva). Aztán azt még úgy direkte soha nem tettem fel, mint kérdést, se magamnak, sem a vigyázóknak, hogy akkor most hova a rosszsebbe is. Talán nem érdekel - hogy én vagyok a lokális Rolling Stone.Talán csak lusta vagyok, talán csak tényleg beteg. Vagy nem vagyok. Egyáltalán.
Pedig néha sejlek és nem is csak mindig maganak, de soha nem úgy és soha nem annak akinek kellene. Erre a gazságra is képes vagyok, hogy ezt gondoljam. Hogy valami itthagyott, kicsusszant, elköltözött belőlem. Nem tudom, hogy ez lehessen, ezt hagyni is kell, azaz cinkoskodtam is a magam módján. Nem tudok elszámolni.
Tízig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése