Memento. Azaz, hogy hirtelen elkezdek emlékeztetni. Valakire. Az idegen befolyás, az ami jellemez. Végül is mit veszthet az ember, ha valakit a jelenléte megidéz, csak azt ahonnan amúgy is menne. Hogy a más cipője máshogyan, máshol szorít, néha az is elég. Hogy szorít. Itt időz egy dallam, itt időztetem, és megint a cipőkre emlékeztet ez is csak. Január, a füledben a dallammal, mész a félholtra fagyott kertben, hol a hegyeken, cipőddel villámháborút indítasz a pocsolyák felszabadításáért, és a sarkaddal töröd be a hártyajeget. Kéne még egy(kettő az nagyon is) láb, az egyensúly miatt, egy (két lábra gondolsz, nincsenek kétségeid) konkrét lábra/akra gondolsz, elmosolyodsz, aztán a dallam....
I'm so afraid
Something is broken now
Too much been said
To wipe it clean somehow
Without
This love
Where will I be
és a cipőmre nézek, teljesen átázott, szabad vagyok, és a pocsolyák is azok.
(Lényegében azóta ezeket az én pocsolyáimat, teljes mértékben kiirtotta a nyár, a (seb)helyük ugyan megvan, és meg van a dallam is, a lábak is megvannak (összesen tehát 4), a cipőről meg már írtam,amit írtam. Észre tetszettek venni, hogy a szabad szó, most itt kimaradt? Nagyon is véletlenül) Lépéselőnyben vagyok. Micsoda hátrány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése