Olyan ez mint ha nem volna, vagyis hát mégsem, velem Te egyedül, én meg veled megelégszem. Emészt a nagy gyomor, kinek enni lenne kedve, szép színű málna a szád, én meg vagyok a medve. Ilyen kis hülyeségek, én meg hogy kimondom, nézem a blúzodat, meg a mintákat a gombon. És persze félek is, hogy vonyítni megtanultam, és kutyául érzem magam most, mert nem találom a holdam.Az ég meg már csak ilyen, olyan amilyennek látod, kék, de már monoton, a felhők virágok. A pollen a fejedben,az meg úgy hat tudatodra, hogy a rossz már nem olyan rossz, de nem számítasz jobbra. Aztán csak este lesz, és megint bezár a pékség, sok apró kis sütemény, holnapra meg kétség ízű lesz, én meg majd megkérdezem, hogy a töltelék miféle. A nő meg majd válaszol, hogy egy kevés cukor, és a bánat keveréke.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése