sebtolvaj

Hát az angyalság ennyi volna, nem kellenek hozzá exkluzív szárnyak, sőt még repülni sem kell, a léggel bírni, vagy tán a szusszal az is elég. Megint az van, hogy hált érzek, hogy hálásnak kell lennem, hogy kimondta, és ezúttal már nem Á vagy Öh, ezúttal már nem. Tehát a helyzet a hála térdére kényszerít és én meg itt állok angyaltalan, alázat nélkül. Mi lenne nélkülem ? Velem mi van ? Van e egy szeglet is amely megszokta a lépteimet, van e a járdának olyan repedése, ami az én cipőmre vár, és hol van az a pocsolya amibe belenézve az ég lentre kerül, hogy csak a szédület, és hogy fejest ugranál bele. Egy szó kell csak, végül egyetlen szó kell csak, mivel jól kitapintható, hogy nekem nincsen, így szükségszerű, hogy majd más adja a számba. Fel fogom e értelmét, fel fogom e ismerni, megízlelem e mielőtt kiköpném ? Hazudnék, ha azt mondanám, várok e szóra, mint ahogy akkor is hazudnék, ha azt mondanám, nem szenvedem a hiányát. Nem tudom milyen szó lesz, vidám magas hangzókkal teli, vagy zsongó puha ritmusú mély. Évezredekben mért szó, soha ki nem mondott szó, egy megérinthetetlen szó. Milyen lesz először hallani, s mondom e rá; hazaértem, kereshetek új hazát.