"Mikor a gyermek gyermek volt, karját lóbálva ment...
patak helyett bőgő nagy folyót akart...
s e tócsa helyett... a tengert.
Mikor a gyermek gyermek volt, nem tudta, hogy ő gyermek.
Mindennek lelke volt még és egy volt minden lélek.
Mikor a gyermek gyermek volt, semmiről nem volt véleménye.
Nem volt megrögzött szokása,
elszaladgált a helyéről, törökülésben ült...
forgója volt a feje búbján és nem grimaszolt...
ha fényképezték.
Odanézz!
Milyen jóleső érzés arcunkat a fényben füröszteni itt kint, a szabadban...
milyen jóleső látni az emberek szemében...
a napfény színeit.
Végre őrülten, végre már nem egyedül.
Végre őrülten, végre megváltva.
Végre őrülten, végre megnyugodva.
Végre egy őrült, végre egy belső fény."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése