sebtolvaj

Amikor elég. Amikor még nem nagyon, de egy kicsit elég kezd lenni, akkor én bizony elordítom magam, hogy hagyjatok a csudába, vegyétek észre, olyannyira nem akarok lenni, hogy jóformán nem is vagyok. És akkor persze győzködnek, mint ha valami missziót teljesítenének, igyekeznek megnyerni a saját elveiknek. Röhögök, mondom menjenek a francba, a hülye megszokásaikkal, ugyanolyanok vagyunk, hiába különbözünk. Ránk dermedt a máz, és mindenki megvan győződve róla, hogy az ő máza a máz. Másfél máz a boldogság. Hiábavaló, bármit is mondanom, ahogy ez kinéz már, maradnak és mondják. Mithogyan. Aztán van olyan is, hogy elkiáltom magam, a magam módján, elég halk ez,...azt kiabálom egy telefonba, hogy gyere már, győzködni kellene, megtéríteni, hogy a jobbik eszem. És akkor lemegy a térképről, aki rajta van. És akkor már a francba és rosssebbe. Kérdezik azt is, gondolni szoktam e. Régen azt mondtam, hogy teljesen mindegy. Ma már azt mondom, szoktam, szoktam, és nem is mindig hazudok.