sebtolvaj

Gondolataimmal szajhálkodom, meg azt mondom lukatmí, de nem gondolom már komolyan. Ez már paranoia, hogy tényleg meg kell őrülni, hogy tényleg azt kell hinni, betegesen, elaljasulva, hogy a dolgok aszerént szerveződnek valósággá illetve lehetetlenséggé, hogy én viszonyom az objekthez milyen. Persze mindent inverzként van jelken. A sértődöttség beszél belőlem, és néhány morzsányi gőg, de nem tudom miért. Nem hiszek, valahogy a szavaknak nem hiszek. Nem hiszek azt hiszem semmiben sem. Vagy mindenben nagyon. Egyre megy. Én választásom, én választásom. Fantomfájás part two. Hajlít, sodor, dobál, és vicces, hogy nincs közöm sem, közel s távol nincsen. Csak kitaláltam, csak kitaláltam ezt az egészet, idegesen nyugtatom magam, nem vagyok elég jó. Számonkérem. A számon, kérem.