sebtolvaj

"A legjobb vicceket egész életemben
november elsején mondta el fivérem,
fülembe üvöltött s közben az asztalra vert.
"Ismered - kérdezte - azt, hogy egy házmester,
ki megszállott lottózó, egyszer egy kocsit nyer,
s véle egy örangyalt, kit elgázol véletlenül."
"Ismered - kérdezte - azt, hogy a Móricka
éppen anyák napján a tintát megissza,
s kékszínü versekkel rontja el az ünnepélyt?"
Romlik a hallásom, fivérem tudja jól,
úgy okoskodott hát, jobb, ha közelebhajol,
feketéspoharak s levesestálak fölött.
Igy aztán családunk is arra kényszerült,
hogy felemelkedjék a székröl, melyen ült,
mind énfelém hajolt, hogy jobban hallják a szót.
"Ismered - kérdezték bele a fülembe - hogy
vadászik Arisztid és jön egy nagy medve,
kit mindig eltéveszt, s az majdhogynem megöli ööt?"
A legjobb vicceket az egész világon
november elsején mondta el családom,
addíg míg dobhártyám egyszerre belészakadt.
Ott ültem siketen, nézve a halakat,
hogyan is tátognak, formálnak szavakat,
míg végül kinyögtem egyetelen szót: "Ismerem."
Micsoda látvány volt november elsején
megdöbbent családom, hogy ezt kinyögtem én,
és hogy azóta is ezt a szót hajtogatom.
Ismerem, ismerem, ismerem, ismerem,
és ki is merem már mondani, azt hogy
rég kiismertem már ezt, ismerem, ismerem ezt"

(viccsnek kell lenni, viccesnek, viccesnek, csak ennyi a titok, ennyi az egész; vicces,vicces,vicces)