sebtolvaj

Van egy sebem. Úgy értem egy vadiúj. Nem ilyenre számítottam, de az ember(én), ne finnyáskodjon ilyen vérszegény időkben. Az ingemen van ez a seb. Olajból. A MÁV sebzett meg, ingileg, kihasználva kiszolgáltatott helyzetemet. Hogy ilyenformán vagyok én csak tolvaj. Valahogy ez most rosszul esett a mávtól, hisz szerelvényein példás magatartást tanúsítok, és nem dohányzok ahol nem lehet és tudomásul vszem, hogy kihajolni meg veszélyes.Nota bene: időben fejezem be a beszállást. Citizen Kane. Majdnem az. Annyi csak a baj voltaképpen, hogy ing csak ez az egy. Ilyen a viszonyom az ingekkel. Abból csak egyet tűrök meg magam körül, avagy hát rajtam. Inget megcsalni nem ér, vagy csak nagyon indokolt esetben. Rendes, valamit magára is adó (inget) férfiember, mondjuk ki bátran beletud, képes arra, hogy beleszeressen az ingébe, és akkor ne akarjon másikat. Úgy van mint a szerelemmel egy elég. Néha meg sok. Nézem ahogy lóg ez az ing a fogason, erőtlenül és megsebezve. Közelebb megyek, és hát mondom, ez tényleg nem valami szép, majd vigasztalásképpen mutatok magamon is neki néhány forradást magamon. Siralmas ahogy mi vagyunk ezzel az inggel, tévhitben élünk. Ha magamra öltöm, lesz bennem az a várakozás, hogy akkor most hegymenet és...,olyankor már benne is van. Valaha jó szövete volt, jobb mint ezt itt most a szavakból, de ő is kopik. Prospero is késik pedg hát, a nyaknál már látható a változás, kikezdte az idő. Olykor jó belegondolni abba, hogy mi, az ingem meg én együtt múlunk, egy ütemre, és a gyűrődéseink, a redőink, egybe esnek. Összeszokottan, olajozottan, avagy olajfoltosan szoktunk össze. Az ingem rettentő büszke a szívemre egyébiránt, ez alatt csak annyit kell érteni, hogy elégedetten veszi tudomásul, amikor a hegyre hétfőn és szerdán megyek (hogy van ami dobog). Nekem meg jól jön, hogy ápol és eltakar. Szimbiózis tehát. Eggyütt szoktunk odaérni, pontosan egy időben, ahova úgy gondoljuk, hogy érnük kell. Aztán a szokásos szertartartás, bújócska vagy mi, a kertben. Aztán elhúzunk. Általában mi húzzuk a rövidebbet, tehát az egyensúlyi helyzetünk, ilyen értelemben véve stabilnak mondható. Elgondolom néha, mi lenne vele nélkülem és olyankor rettentően sajnálom magam. De azt is elgondolom, hogy vele mi lenne nélkülem, hogy elmúlnék belőle, mint Obi van Kenobi, igen így képzelem el, hogy írmagom sem marad. Nyilván ezt csak így lehet elképzelni, nem hosszú agóniával. Aztán nem tudnám mi lesz vele - nélkülem. Egy bálás botban kötne ki, vagy a Máltai Szeretet szolgálat karmaiba szaladna. Mert tájékozódni azt nem tud. Abban rám hagyatkozik. Hogy mikor hova. Viszonyunk azonban ennek ellenére vagy épp ezért mellérendelt, mert bár ugye a mikor hovát én mondom, de a miértet általában ő tudja. Nem egy nyelvet beszélünk - ez hátrány, ezen kell még csiszolni valamit. Most egy kicsit cserben hagytam, szegény csak lóg a fogason, én meg nem tudok neki semmi okosat mondani - sebileg. Akinek nincs ilyen inge, az nem érti ezt, az ne is vegye magára de majd ezt már máskor.