sebtolvaj

Alkonyult...,a tenger partján álltunk, a talpad megérezte a kövek mintázatát, én szokásos cipőmben, semmit se tudva. Szél fújt, rajtad pullover, karodat magad előtt összekulcsolva áltál, és odatarottad az arcod...a szélnek. Néztelek, aztán mondtam, látod milyen nagy előttönk a víz, és milyen furcsa, hogy ez maga a bánat. És mondtam még, hogy ettől a széltől meg lehet bolondulni, de úgy tettél mint ha nem hallanál, de rám néztél, vagy is inkább belém, én zavartan lehajtottam  fejem, megadva magam. Azt mondtad, úszol egyet..., én még akkor valamit mondtam, vagyis azt hiszem káromkodtam, de az is lehet, hogy magamban csak azt is...,aztán a számon át kijött egy szó, egy szó melynek a jelentésvel nem voltam tisztában, olyan mint ha, valamely idegen, általam nem ismert nyelven szóltam volna, elgondolkodtam, mit jelenthet: Bosun! De te akkor mál nem voltál ott, csak néztem a tengert, a nap lassan belefulladt, gondltam: ideje indulni.Haza.