sebtolvaj

Magyari Erika nem volt szép. Nem mondom, hogy csúnya lett volna, de nem volt szép. Különös gondot jelentett számomra feldolgozni azt hogy, például, hogy értett a matematikához, de olyan szinten ám, mint én a délutáni plafonbámuláshoz. Végül ennek a tudásának köszönhetem azt, hogy megismertem, mert az történt, hogy a középiskolaiiskolai padok koptatása közben, valahogy - az erős szó, hogy elundordtam - megbomlott a fizika és matematika tantárgyakba vetett hitem, s ennek nyomatékát, ugye nem jelezhettem másként, mint permanens bukásra állással az említett tárgyakból. Talán 3x éves lehetett, öregnek láttam, mert akkor nem tudtam milyen még öregnek lenni. Korrepetált tehát. Emlékszem jól, ha szarul érezte magát, azt mondta, szarul vagyok, te pedig hülye a matematikához, de belémlátott egy kettest. Volt neki valami horoszkóp gépe, az ember beütötte a dátumot és kiírt valamit, még azt is meglehetett csinálni, hogy két dátumot ütött be az ember és az kijelezte %-ban (ezt a jelet történetesen már akkor is magabiztosan, néha túlzó fölénnyel ismertem fel, gondosan elpalástolva az egyéb hiányosságokat) hogy, a két dátum milyen viszonyban áll egymással. Gondolom ezt a funkciót, perlekedő szerelmespároknak találták ki, mert azzal nem volt kecmec, ott kiírta a kijelző is kész, azzal már lehetett kezdeni. Általában úgy kezdődött egy korrepetálás, hogy ezt nyomkodtam, küzben elmondtam, hogy a világ, különösképpen az iskolák diákjaira sújt le, és ezzel némi részvétet kihámozni belőle. Nem tudom, hogy hol tartotta az érzelmeit, de valami páncélszekrényben lehetett és nem a lakásán. Volt egy csúnya balesete is, autóval, majdhogy nem ott hagyta a fogát. Mondta is olykor, szereti őt az isten, ilyenkor azért elmosolyodott és nem lehetett tudni, hogy azért e mert maga a tény örvendetes, vagy azért mert viccnek szánta. Egy ismerősöm ismerőse volt, így viszonyunkat nem szennyezte az anyagi világ mocska. Az egyik kezén, megtámadta a körmeit valami betegség, undorodtam, ha megláttam a kezét, olyankor különösen, ha a matek könyvö mutogatott. Magyari Erika nem lehet tudni milyen volt igazán, ha tudják, akkor is csak kevesen. Állítólag egy szemét anyja volt, van..., de én nem szeretem leszemetezni az anyákat, még a sajátomat sem, hát még a másét. Néha megkínált kávéval és beszélgettünk is, sok mindent tudott, valószínű, hogy nem csak matek könyveket olvasott. A lakása nem volt valami jó, nekem azért teszett, mert nem sokszor néztem ki a nyolcadik emeletről, valahogy tetszett, pedig a szemküzti házat lehetett látni mindössze, ami dettó ugyanolyan volt. Bal kezes volt, de ha bottal ütnének akkor sem mondnám meg melyik kezétől iszonyodtam. Magyari Éva rossz frizurát hordott, egy kicsit a MyLittle Pony-ra emlékeztetett, de ez talán a hangulatomtól is függött. Együttműködésünk nem volt hiábavaló, harmadikban úgy volt meg a tanév első hónapjaiban az év végére beigért kettes, hogy külön kérésre nem kellett látogatnom az órákat, persze ez nem csak szárnyait bontó matematika tudásom volt köszönhető, sokat dolgoztam én ezért, magavisletileg. Mondták, később, hogy nem tanít, hogy elkezdett írni, valami újságnál van, és sokat dolgozik. Néha találkoztunk, szokványos nem tudom mit is kérdezzek találkozások voltak ezek.
Aztán nem tudni pontosan miért, de gondolt egyet Magyari Erika, aki nem volt szép, és kilépett egy este az ablakon. Gyakran jártam akkor el a háza előtt, egy nagy folt maradt utána az aszfalton, tán olaj, de hetekig ott volt, mások akik nem tudták mentek a járdán, nekem lekellett azért térnem, késöbb, ha tehettem, inkább egyáltalán nem mentem arra. Furcsa, már semmire nem emlékszem abból amit akkor nagy nehezen, a szintén oly nehéz fejembe sikerült belezsúfolnia, ami a matematikát illeti, a másodfokú egyenletet megoldáshoz is minimum Obádovicsért kiáltanék, semmi ilyenre nem emlékszem, csak egy folt, ennyi maradt meg a fejemben. Ezzel ő, összekent.