sebtolvaj

Aztán, azt mondja, hogy fura..., hogy ennyi idő után. Ezt mondja, hogy neki az fura. Hogy egy év alatt..., hogy ez fura. Persze az, de ha valóban így van, akkor tényleg a nihil, mert ha már emlékezni sincs mire, akkor mivégre gyártani a jelent, melyre néhány év múlva megint csak azt lehet mondani: hogy fura, hogy ennyi idő eltelt, én meg fogom magam és eszembe jut, felöklendezem. Vélhetőleg nem ért semmit, zsigerből nem ért semmit és én sem értek semmit mert semmit nem akarok érteni. Úgy mondom ezt ki: nem akarok élni, aztán hozzáteszem, eszem ágában sincs a halál, vagy is ha van akkor csak ott, de sehol máshol. Van úgy, hogy az ember rugaszkodik, és nem is tudja pontosan miért és tényleg csak az izmok miatt, hogy ünneplje saját izmaiz, egy mozdultaért először félig, aztán egészen megőrülni. De ezt sem. Nehéz cselekedni, nem akarok én már fura lenni, mégis bármit is tegyek, vagy éppen ne tegyek az fura. Hogy ez volna a karma, hát marogat rendesen, de már a bőr elkérgesedett. Mindössze felület, tudom, és azt is, hogy az idő írni fog rá valamit. Biztosra veszem.