sebtolvaj

Különös ébredés volt. Puhán, hosszan tett, le a reggel, az arcomon, a langyos szelek, vagy talán egész hideg űrbéliek játszadoztak. Elnyújtott eszmélés, feidézve azt, hogy a reggel jelentett mást us valaha, mint egy végtelennek tűnő agónia, toldozását, foldozását. Emlékszem a hajdani ébredésekre, amikor a kinyitott szem egy kis kezet látott maga előtt, elidőzött a látványon, ahogy a reggeli napfény bezuhan az ablakon. Hol maradt mindez el, ki vitte el, lopta e valami lator, vagy én voltam gondatlan szolga. Az anyák sms-t írnak a fiaiknak, így beszélnek egy jó ideje már, az apák hallgatnak csak, hallgatnak, megőszülnek, megöregednek, meghajlanak, végignézetik veled.
Ugye tartózkodni kell attól, hogy ilyet kimondjunk, ez életem eddigi legrosszab napja, és így van egy ideje, a kútbanézés..., az is valahogy így van, s hogy magadba botlasz lent a fenekén és te vagy az is aki nézed. Miért teszünk fel kérdéseket. A világ kérdések nélkül is köszöni szépen jól van. Nincs szükség kérdésekre, de honnan is jönnek eő ezek a kérdések..., a tieid egyáltalán? A kérdés is megkérdezi magát, idáig és nem tovább. Ne mkérdezni azt a szomszédtól, hogy hogy vannak a démonai, s hogy most rákos, vagy éppen boldog, s hogy a játszótéren ki változtatta zsivajjá, a gyerekek kacagását, ki akadállyá a járdák gondosan megtervelt repedéseit. Hogy fér el ilyen kis ketrecben ilyen temérdek idő, hohy lehet az, hogy ,mindezt egyetlen pillanat alatt gondolom, és most percekig tart amig leírom. Ki ez ? -  kérdezed a fürdőszobában, a tükör előtt, ki ez, mi ez, honnan jött, mi akar...
Egy gyilkossal bszélsz álmodban, egy bérgyilkossal, tudja a dolgát, profi. Egy fényképet nyújtasz át neki, nem mondasz időpontot, arra kéred csak, tiszta munka legyen, nem akarsz tudni róla. A zsebedben kotorászol és odaadod a fényképedet...aztán eljössz. Az agyad az x tengelyen elmozdulva, mintegy 30-40cm-t, a vánkoson hever, karod pihéin legyek játszadoznak. Élsz még? - megfordul a fejedben ez is, mint magától érhető kérdés, vagy csak nem vetted észre. Milyen tetemen osztozol és kivel. Ragadozó vagy e, vagy gezella, ...vagy mindkettő? Van egy fantom, történetesen nő, éjjel jön, lesből támad, és nincs egy reggel ami szétszakítana, félbe vagy hagyva, minden éjjel. Egyenlő erők, egyáltalán nem nemes küzdelme..., az ösztön játszik veled, egy sportorvosi terhelési teszt elegyedik a mészárszé hangulatával. Mekkorát kell még üvölteni, meddig kell még rohanni? És miért kell? És inni kell? Hajlasz rá, az otthod egy fűszál, a szeretőd egy pálinkás üveg. Gyerek vagy, mert szeretsz az lenni. Így vagy egész, így ilyen törötten ilyen töredékesen, ilyen nyári semmiben, elveszve, megtalálva, elveszve, megtalálva. Egyedül akarsz maradni..., egyedül vagy, undorodsz..., nem is tudod pontosan mitől. Hogyan lesz vége, ki mondja ki az utolsó szót, intézik e már az ügyet a hivatalok? Vagy elakadt az akta valahol, a célba nem ért levél, könyörületre vágysz, de iszonyatot remélsz. Szerelemre gondolsz, fájdalmat akarsz, hisz oly közel van e kettő, ha nem ugyanaz. Nevetséges vagy..., nevetséges nélküled a világ...Vegye el valaki tőlem most, gyorsan, ...az eszméletem.