Azt mondják nekem mostanában, főleg amikor búcsúzkodásra kerül a sor, hogy vigyázzak magamra, és amikor ezt mondják nekem, én ezt sehogy se nem akarom érteni, szó se róla, úgy is csinálok mint aki nem érti. Nem járok meszze a valóságtól, ha azt mondom, hogy hiteles az ahogy én nem érteni merem. Két eset lehetséges.
1. Ez a mérhetetlen önsajnálat hívó szava, hogy nagyon is jól látszik az, hogy vigyáznom kell magamra, mint egy strázsának, hogy ez üvölt le rólam amikor távozom, hogy most aztán ideje lesz vigyázni, mert hogy adódhatnak bajok és ha adódhatnak, ugye vigyázni kell. Egyúttal azt is mondják, vagy belehallom én, hogy vigyázz magadra, mert ennyivel tartozol nekünk, és tartozol magadnak. És ez nem jó, mert nem szeretem, ha ilyenforma adóságaim vannak. És azt sem szeretem ha nekem tartoznak, de nekem soha nem tartoznak és hozzám se nagyon.
2. A félelem szava. Értem, hogy vigyázzak magamra, ugye ezt mondtad,...értem, tehát nem fogtok vigyázni rám, kellemetlen lett ez az én kis közjátékom, mindent értek, átlátok én a szitán, hogy eddig vigyáztatok rám, de most már elég, most azt mondjátok, hogy vigyázzak magamra. Hogy véget ért a lojalitási verseny részetekről, ki irgalmaskodtátok magatokat és akkor most én jövök, most már vigyázzak én magamra.
Egyik eshetőség sem jó, és nincsen harmadik, a fejemben...és a három az most mint ha több lenne mint régen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése