sebtolvaj

Álmodban sírtál, ugye tudod? Nem álmodtad azt, hogy sírsz, hanem csak úgy volt ez, hogy míg álmodtál, valójában sírtál. Egy medúza vagy, ennyi víz és ugye plussz még a nyári izzadás, már rég bele kellett volna halnod. Ki tart életben. Általában negyedévente álmodsz. Egy ideje. Nem tudod az okát, vagy nem akarod tudni. Talán nem fizettél be minden számlát rendesen, van valami hátralékod. Általában negyedévente álmodsz egyet és soha nem emlékszel vissza rá. Adja magát a gondolatmenet, hogy vad számolásba kezdj, átlagolsz, várható életkorodon töprengsz, kiszámolod  hány öncélú játék vár még rád. Hogy hány hét is a világ. Pontosan így. Üres vagy, mert az akartál lenni, arra vágytál, helyet csináltál az univerzumnak, jól megvetett ágyat, és most sétődöttnek tűnsz mégis, hogy pamlagodra egyszer csak lehevert. Hát ezt akartad végül is, felkavaróü életet, igénybe vevő időt, érezni azt, hogy lüktetsz, hogy élsz. Most meg Fausti alkún jár az eszed, ami bizonyára így vagy úgy minden embernek periódikusan visszatérő állapot. És ezzel nincs is semmi baj, azaz veled ilyen értelemben nincsen semmi baj, a baj az? hogy megvagy győződve arról, hogy ebben az alkuban te vagy a nyertes. Aztán megszólal Ő, hogy ugyan miért ne lehetnél, hogy az lenne csak igazán a sava, a borsa. Meg azt is, hogy mit akarsz te ezzel, a nyerni vagy vesztenivel? Hogy példát akarsz statuálni? Ugyan kinek? Vedd észre, a világ atomizálódik, igyekszik vissza a régi helyére minden, megy vissza minden, minden ahonnan jött. Először még csak nem beszélnek egymással, aztán magukkal csak, végül magukkal sem. Végül a létfontosságú szervek sem állnak szóba egymással, az agy hibás üzeneteket küld a májnak, a szív megtéveszti a tüdőt. Látom az időt, látom a valóságot, látom a valóságom, azt a valóságot ami a világról félig leszakadva lifeg akár, téli kabátodon,a gomb. Az a kabát, az a téli kabát ami összenyomta a mellkasod, belőled a szuszt, te szegény majd kinyomta, Lenézel a lábadra, a cipődre, a télire, mely voltaképpen átmeneti, ilyenkor elmosolyodsz, és azt mondod magadnak, jajj te, olyan bolond is vagy, úgy szeretlek. A sejlő kontúrjaidért, azt, ahogy meghalsz, az is úgy imádom benned, és mégvalami, olyan gyönyőrüek a könnyeid, aztán lecsukod a szemed.