Előre nézek 5 métert. A domb az bazi nagy. És rohadtul érdekel, nekem elemi szükségletem tudni azt, hogy a domb az bazi nagy - egyébként nem is érdekelne. Egy domb legyen bazi nagy. Hogy ezt tudni lehessen, ahhoz persze meg kell nézni, szemügyre kell venni a maga teljességében. Azt akarom általa tudni, hogy én igenis kicsi vagyok és semmi felelőség nem terhel, ha valami balul ütne ki. Ez is benn van, azt hiszem. Mondhatom azt, látják az a domb egy bazi nagy domb, mit nyaggatnka engem, sajátmagammal. És van ez a domb, amit a maga egészében kell megnézni, vizuálisan birtokba venni, de tudatában lenni annak, hogy számomra 5 méter előre tekintés az optimális. Így aztán vagy az van, hogy egyáltalán nem megyek fel a dombra, mert tudom, hogy bazi nagy. Vagy nem megyek fel mert 5 métert látok. Állok egyhelyben és közben jár a lábam.
Aztán van az is, hogy az ember azt látja, hogy valaki,na jó, egy férfi smúzol (na jó, persze nőnek), és én ezt észreveszem és máris gyanúba keveredem. Két fő csapást sorol fel az ellen ilyenkor, hogy engem ez azért foglalkoztat, mert ez egy bennem elnyomott érzés, azaz, smúzolnék én ezerrel, de képtelen vagyok rá, olyan nagy mérvű elfojtást gyanítnak. A másik hogy egyáltalán nincs meg bennem a hajlam a smúzolásra, de iszonyat módon vágyom ennek a tudásnak a birtoklására. Az, hogy van bennem, munkálkodik valami, amit hoztam vagy kaptam és jobb szavam nincs rá, mint tisztelet vagy erkölcs, nem, ez szóba nem jön. Én meg nem hozom szóba. Különben pedig nem is nagyon érdekel, a söntésnél látom, apad a sor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése