Elmentem megnézni, megtapsztalni, élni hogy kell, mert, hogy kell afelől nincsen kérdés. Csak onnan, abból az irányból nincsen, onnan nem törleszkedik a miért. Szóval menni, bele a világba, és szemlélni, mi hogyan van, ha nem úgy ahogy szerintem. És látni, nézni, csodálni és undorodni a mindig tettre és napra készektől, a mindent jól tudóktól, a soha semmit sem sejtőktől, a mindig eredetiektől. Ráébredni, hol végződöm - általuk, s gyűlölni őket ezért, meg azt is, hogy ennyi a légköbméter és kész. A haladás kerékkötője vagyok, megtudom. Szembesítem magam. Ilyen előre, nem előre, vissza, gyorsan vissza, iszkolni, hajszolódni, gyorsan csak vissza, amikor még...látható volt,...a bármi. Paradicsom,...talán, egy belémnevelt éden. Megtudni; valamit rosszul csinálok, gondolni arra, hogy ez a kezdetektől van így, és így lesz eztán is. Rosszul csinálni, botlani, hibázni, a feltámadás napján halni meg, minden félben, kikadt rugójú óraszerkezet. Papírlap, rajta a betűk hemzsegnek. Megjelölöd, összegyűröd, kisimítod, szamárfület hajtasz rá, emlékeztetőnek szánod, aztán amikor nem számítasz rá, csak lágyan elfelejted, miért is mindez. Nem, nem felejted el, ezt is tőlük tanulod meg, tőlük a mindet túlélőktől, a mindenen átsikló ügyesektől, az eredetiektől, a rugalmasoktól. Sose törnek, semmibe bele, bár olyanok mint a nyíl. Észrevenni, hogy bánt mindez, s nem bánni, hogy így van. Megtanulom, megtanulom. Képes vagyok rá,... rendben a szél az tényleg az övéké, de enyém a vizelet. Semmire sem mennének nélkülem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése