2004. október 23., szombat
A szerelmem..., na az nem Hirosima. Mert Hirosima a szobám...189 centiméteremmel sudárfertőzött vagyok benne, a magam módján. Katarzis kizárva. Illetve nincs kizárva, ki van nyitva az ajtó, mondjuk baromira nem nézek oda, mert az sohse lehet tudni előre, hogy gyilkos surran e, vagy jótündér. Egyáltalán, engem az elbizonytalanít, ha nem lehet semmit sem előre tudni. Részletes felületrendezési tervekkel szeretek sétálni a hónom alatt és arra gondolni, hogy nekem igazán szép szemfenekem van. Háááát sebtolvajról, mondjuk - ha már őszinték vagyunk, vagyis nagyon szeretnénk annak látszani - elmondható, hogy biztosra megy. Ez nem egészen van így. Helyesen talán így hangzana, ha mondanám(de nem mondom): biztosra indul, de lépre és/vagy tönkre megy. A végtelenségig ragozható. Egy szava se lehet, mert jut. Jutékony vagyok, hoztam, nem tanultam. Kaptam, nem értem miért. Az én fejemre ne hulljon manna. Nincs többé manna, csak ragyogó haj. A monitort nézi de Bábos Dorka mézeskalácsos házát látja, meg egy ikarusz padlózatát. Innen egyenes az út. Valójában nem az, nagyon is kanyargós, de én levágom a sarkokat. Élvonalbeli léglovas.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése