sebtolvaj

Ha mégegyszer kezdhetném, akkor pszichiáter lennék, és azt kérdezném folyton folyvást magamtól, de hányavetien ám, hogy: miért vagyok én pszichiáter, miért nem vagyok inkább semmi. Lennének nagyon derék betegeim, akikben úgy buzogna a gyógyulni akarás, mint Zsanán a gáz. Figyelném mindőket, hogy miként lesznek a valaminek a része. Hagynám, hogy téveseszméik legyenek, és azt is hagynám, hogy legyenek. Az álmaikról érdeklődnék, meggyőző tekintettel, lojális lennék, ha arra lenne szükség. Nézném, hogy miért nem néznek a szemembe, ha hozzám beszélnek, ez irányú érdeklődésemet kellő körültekintéssel verbalizálnám. Hasonlataim is lennének a lélektani munkára, valami olyat mondanék, hogy én, mint a terapeuta, megrázom Önt, mint egy krumpliszsákot, szóval megrázom, mint Krisztus a vargát. Persze, nagyon figyelnék, és észre venném, hogy amikor azt a szót mondtam ki, hogy varga, akkor ott, valami lélektanilag történt. Olyan lenne a szemem, esküszöm, akár a sasé. Nem tűrném be az inget a nadrágomba, nem lenne bazi nagy kocsim, egy apró szobám lenne, és áradna a szememből a melegség.Szeretnének az emberek.