Tegnap láttam valakit. Egy régit. Nem tűnt boldognak, hebegtünk-habogtunk, kerestük a fogást, (szobajött felerősödő dysgraphiam is,de scak szőrmetnén), a szavakat, a kapaszkodókat, de mindezt nem hoztuk szóba. Pár perc volt csak, vagy lehet, hogy nem is pár, csak egyetlen egy. Megmutattam magam, elmondtam, hogy és mint, aztán én szintúgy ilyeneket kérdeztem. Tudtam, hogy kinlódunk, tudtam , hogy tudja, hogy kínlódás ez. Bolondok vagyunk, bolondok, de nagyon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése