sebtolvaj

Ajtómon kopogást,
számol most az idő,
mely régről ottmaradt,
a hazug és a hihető.

Kulcsomat csörgetem,
a zárba találnék
előttem sok tetem,
mindegyik ajándék.

Találgatom ki lehet,
ki engem körvonalaz,
az ajtómon lehelet,
és tudom, hogy Éva az.

Az ágyra ledülök, 
parkettra leájulok,
takarodj, üvöltök,
rám únsz, és rándulok.

A kezem ökölben,
csók van a nyelvemen,
tőled örököltem,
el kell most rejtenem.