sebtolvaj

Megébredek. Egy ideje, nyomon követem, hogy mi az első gondolat az ébredés után, mivel álmora, nem igen futja. Két felé osztom a világot, magamat, a világomat. Félelmekre és vágyakra (hibás, már eleve, tehát konklúziónk sem lehett, legfeljebb illúziónk). Tehát a félelmek ás a vágyak. Előbbiek rendre beteljesülnek, (nem úgy, lesz, de igenis úgy lesz, sehogy se lesz stb), a vágyakkal pedig nem tudom mi lesz, olyanok mint valami légnemű. Elég nem, űűű...áááá. Leteszem a fejem, vissza, a párnára, az összegyűrt párnára igen, egy amorf valamire, amit éjjel fojtogattam, szorítottam halálra, hogy dühből, vagy szeretetből, az most mindegy is talán. Félelmek és vágyak, arra, gondolok, hogy erre gondoltam, ma először, a lábszáramban egy ér vibrál. Azt mondom az ágynak, ne engedjen ilyen könnyen el, aztán kiköp.