sebtolvaj

Mehetnének jobban is a "dolgok". Meg ilyenek a "dolgok" és olyanok a "dolgok". Mert dolgaink voltak, dolgaink vannak és lesznek is még dolgaink. Persze, oda és vissza. A dolgokat alakítjuk és a dolgok alakítnak bennünket. Elég hülye játék, ha engem kérdezel, de hálistennek, igazából senki sem kérdez semmit. Az "ezt nem rakod (z)sebre" és "az ilyesmit nem lehet hovatenni" vékony mezsgyéjén vágunk át, már téli kabátban, de kitárva azt, mint a szatírok. Most egy kicsit szatírok. Aztán meg munka és megint aztán a "dolgok". Hogy a dolgoknak súlya van, azt már csak akkor lehet tudni, amikor letesznek bennünket, váratlanulm, és ott meg jól magunkra ismerünk. Azt szeretnénk olykor, ha a dolgok döntenének helyettünk, a dolgok olyan fölnöttesen komolyok, hogy az ilyesmit szívesen hagynánk rájuk. A dolgokra. Olybá tűnik, hogy régen a dolgok egymásba gomolyogtak, vegyültek, szétváltak, mozgásban voltak, most pedig, a dolgok nem függnek már össze, nem egy koherens rendszer elemei, hanem magukért való "dolgok. A dolgok. Elgondolkodni azon, hogy a dolgokat mi neveljük e ilyenné, vagy a dolgok mindig is saját életet éltek, csak a nyakukra képzelt póráz, könnyűvé tette a műveleteket. A dolgokkal. Hogy hazudni kellene megint valamit, a dolgokra, mindegy, hogy mit, hogy porázt, jelentést, képet, vagy bármit, mindegy, csak hazudni kellene valamit a dolgokra. Ismét felöltöztetni őket, hogy meg ne fázzunk.