sebtolvaj

Azt mondom valaki(k)nek, hogy ne menjen(ek) még, holott itt sem voltak. Szabadkozom, hogy lenne itt még néhány részlet ami jótékonyan a homályban maradt, de talán érdeklődésre tarthat számot. Nyilván engem es érdekel, de az értelmezés voltaképpen nem. Csak a matatás, meg a mutatás. Ahogy elveszteni egy gyűrűt a tóban, és kezünkkel túrni az engedelmes iszapban, hogy megleljünk valami egészen mást, és azt mondjuk, hogy például ez nem az. Jön a tél, "vidám lékhorgászat a zavarosban" - hogy marketing szempontból is meglegyen támogatva a dolog. Idén nem leszek náthás, utálom ha valami elmúlik és a nátha erre pont jó partner, tavalyi náthán keseregni pedig nem ér. Ismerkedem a télikabátommal, köszönök a tavalyi szöszökknek, mondom nekik, jönnek az újak, a 2004-es szöszök, de aggodalomra semmi ok, részemről a beavatkozás kizárva, a kabátomon továbbra is az evolúció törvényei maradnak életben. Hány szösz is a világ, az új időszámítás szerint. Szöszök jönnek, szöszök mennek, évekig velem tartanak, aztán hirtelen átköltöznek egy másik télikabátra egy huzatos metróaluljáróban. Azt sem mondják szösz veled. A szöszök ilyenek, hajlamos vagyok arra hogy ne vegyek róluk tudomást, és képtelen, hogy elfelejtsem őket. Azt gondolom a szösztelen kabát hiábavaló. Tavalyi szösz, tavalyi hó. Van egy hely, (relatíve van), ahol mindig tavaly van, egyszer elmegyek oda vonattal, mert a vonattal megtett út hosszabban nyújtózik el, s ha már így kell lennie, azt szeretném, hogy jó sokáig tartson, ne csak olyan legyen mint a nátha. Dolgom van, elásom a ruhakefét, indián szertartás szerint.