sebtolvaj

Mondhatom én azt, nagyon is mondhatom, hogy amikor azt mondják, hogy nem igaz az, hogy nem érted, hogy ezt nm lehet érteni - akkor én meglepődök. Ezért, hát nyugodtan mondhatom én azt, hogy megvagyok lepve, hogy testemben, mint a higany, szét fut a páni félelem. (Nem a páneurópai). Mert viszont az, hogy mondhatom, az nem azt jelenti, hogy érteném az egészet. Lehetséges verziók lebegnek a szemem előtt (ha éppen nem kavicsok időznek szemgödreimben), hogy akkor most ezt nem lehet érteni, és akkor lehet megint előrül kezdeni. Meg mardos rohadtul az önvád, hogy érthetetlen voltam, és véádaskodom, hogy értetlen voltál. Ezekre soha nem lesz magyarázat. Tudom, nem kell mindent megmagyarázni,...tudom,tudom, hogy van ez a nézet, hogy nem kell széttürni a csuprot, és lehet nézve is enni majd a mézet. Tudom, hogy van ilyen, figyelek, mind az összes maradék idegszálammal ilyesmikre összpontosítok, központosítok. Konfigurálom, a megfogalmazhatatlan, megfogalmazandó dolgaim. Csapatokat vonok össze a homloklebenyemben, a csata elveszett, de a háború,...na ezt is ismerem.