sebtolvaj

Idétlen dolog. Idétlen dolognak tartom azt, nagyon is otromba tréfának, hogy egy tévéműsor szervezze az életünket. Két egyenlő darabba. "Háromba vágtad, édes, jó Lajosom? - Háromba? Nem. Négy egyforma darabba vágtam... Talán nem jól tettem? - De jól tetted, édes, jó Lajosom - mondta Mariska.".
Szóval, hogy évtizedes és néhány hónapos éves ismeretségek azt kérdezzék, mint egy megkapaszkodás gyanánt, hogy: ugye láttad, meg hogy: miért nem nézed. A szörnyű az egészben az, hogy nem mondhatom amit gondolok ilyenkor, hogy nem mondhatom azt, hogy az úgy ahogy van shit, és nem bizonygathatom, hogy valóban az. (Ennyi légy nem tévedhet) Mert akik ott vannak, azik egyáltalában nem hülyék, nem hülyébbek mint akik bámulják a jól összevágott spontaneitás bombát, de kamaszkorukban kezükbe akadt egy anekdotás kötet, és zsigerereikbe beleivódott, hogy valahol a teremtésben van számukra 15 perc. Aztán pechükre el is hitték,... sérelmemre. Szóval, rájövök én arra, amit amúgy is tudtam, hogy a képernyőnek ereje van, vagy hogy mára gyakorlatilag csak annak van ereje. És tökmindegy, úgy van kitalálva, a mai napig van az emberekben az a reflex, hogy amit a képernyő mond, az nem lehet szar, az nem lehet hazugság. (Nekem pl sokáig nem jutott eszembe, hogy egy könyv szavaiban kételkedni merjek, úgy gondoltam, egy könyvben túlságosan is sok munka van ahhoz, hogy megérje hazudni.) A szerkesztők, a műsorszórók meg ezt nagyon is tudják, és van cirkusz is meg kenyér. Hogy nézni is tereh. És nézhetjük, a nagy arcképcsarnokot, nézhetjük a mainstream-nek az ágyékát oly nehezen felkínáló művésznőt,(nem hiszem, hogy voltak az aktust illetően kétségei valaha is, csak kérette magát, mert úgy elegánsabb, azt lehet mondani, ilyen a világ) a delnőt, a dívát, aki egy dekával nem különb mint Anettka vagy Kiszel Tünde, csak neki az jutott az eszébe, hogy a neve elé monjon egy sereg idétlen nevet, többek között, ha jól emlékszem Petőfié is köztük volt. Lelkünk rajta. Ha nekünk ez a kreativítás, legyen ez. Egy dolog azért pozitív, a kevéssel jól sáfárkodók, mindig valamiféle tiszteletet váltottak ki belőlem, noha, lehet a részvét inkább indokolt volna, de ez meg az én defektem.
Aztán,hogy a "könnyűzene pápája", azzal meg úgy nem tudok mit kezdeni, ahogy van. Mert ilyen nincs is, vagy csak én nem tudom, hogy a "könnyűzene Vatikánjában" éltem ezidáig, hogy itt kottafejeknől van a kerítés, azt nekem senki nem mondta. A baj az, hogy régóta élek, hogy akiket látok, azoknak, van bennem egy előéletük, és nekem nem hiteles az aki a 80-as évek végén a Környei Aranykalász Mgtsz zárszámadó ünnepségén csinál komplett hülyét magából. Ha csak nem az az erkölcsi alap, hogy ő sokkal kevesebb ember előt csinálta mindezt. De ez is csak azért van, mert akkor még nem lehetett. Mostanra elértem addig, hogy ez az egész amit írok, nem érdekel, és nem értem, hogy mi a csodának foglalkozok egyáltalán vele. Tehát, maga a produktum célba ért. Azért én idétlen dolognak tartom azt, hogy egy meghatározott képátló segítsen az eligazodásban. Nem, arra ott van a fehér bot, tessék azzal eszetlenkedni egy kicsit. Magyarok Istene Show.