Bíz' isten a szimmetria a mániám, az egyik. A másik meg a hármas egység.Ez a kettő mániám van (a többi sok mellett),na jó tételezzük fel; a depresszó is az, paradox, hogy mindkettőhöz (mindháromhoz) felemás a viszonyom. Az exponálás sem megy úgy ahogy szeretném, hát még a többi, a befejezés meg maga a botrány.Meg az idő az is folyton akadékoskodi, a sík ahogy mondják. Ezt így nem lehet, mondom. Mire gondolok ahogy kiejtem ezt? Egy kiszáradt kút alján ülök, álom és ébrenlét széles mezsgyéjén, a delet várom, ahogy a sötétbe megmerítkezik a a nap karja. A fájásra, ahogy elvakít és maradnak a körök a szemben. A káprázat.Nyilván ennek mondanánk.Négy mániám van, a káprázás a negyedik.Az ötödik meg a hajszolódás lesz, már előre sejtem, jegyem megváltva már - hogy mi legyen a pénztárosnővel? Ja igen persze, ő marad.Az meg neki a mániája. Elütöm ezt most, a földműveseknek a rög az eszméje. Élevesztetté tettem akkor most mindent.Nem kell komolyan venni a mániákat - nyugtatom magam, drótváz csak, rajta csak a húst figyeld, ahogy mozdul vagy éppen nyugszik és most csak is arra figyelek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése