ELLENFÉNYBEN A VÉRMEZŐN:
Nagy lusta délután van, nyaogatja a nap a város sebeit. Egész szépen hegesedik minden, nem lehet kifogásom. Tárgyak húzodnak a helyükre, a növényzetben is ott munkál a tökéletesre való törekvés. A járdák repedései is felveszik a fényviszonyoknak legjobban megfelelő rendet.Galambok feleselnek néhány morzsán, szerelmesek csemegéznek egymásból.Ozsonnaidő. Pesten mindig tétova lesz a délután, mintha gondolkodna maradjon e vagy menjen. Háttérül vidám biciklis lányok csapata, a lehető összes accesories - színesek rendesen.Kandiszkijre hajazó biciklis nadrágok szolgálnak tehát képem hátteréül. Az árnyákok most már jó hosszan nyúlnak el, igyekeznek minden zúgot betölteni, mintha csak nem akarna végük lenni. Becsülöm ezt bennük. Aztán feltűnik egy alak, a gyep felől közelít, a lépte lassú, árnyékot vonszol maga után, néha hátrafordul, ellnörizvén megvan e még. Nézem ezt az egészet, próbálom bekeretezni azt ami fontos, képzeletbeli rajzszegeket szúrok a hangsúlyos helyekre. Aztán az alak egyre közelebb jön, lassan az aranymetszés helyére él, látom ő is a helyére igyekezne, lassú, de gondos igyekezettel. Az arcából nem látok semmit, ellenfény van, felül a napnak árja, de azért a kont az úr - kontúr. Végül oda ér, ahol nagyjából elképzelem, hogy lennie kéne. Én vagyok az, érzem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése