Volt idő, hogy azt hittem a bőség felől jövök, és halmokat hordok össze majd neked, vagy nektek. Aztán volt olyan is, hogy tudni véltem, hogy honnan jön a jóság, ám de most leszegett fejjel, mint engedelmes jószág, már szétnézni is csak féve merek.Ilyenné szerkeztődtem a teremtő tervező asztalán. Nem tudom lesz e ennek úgymond hozadáka, ha úgy tetszik haszna és azt ki fölözi le. Gondolok ezt azt néha, ám érzem ez csak valaminek a maradéka, jövőböl itt maradt poros kis lelet. Mondom, hogy értsd, de értem, hogy nem érted. Hisszük olykor a válasz mindenkor mi vagyunk, de nincs ki a kérdést feltegye. Szavakba csomaguljuk a nincset, hazudunk magunknak, és örizzük, mint valami kincset. Mondanám a nem mondhatót, mert érzem az érezhetetlent.(gyorsan a lidocaint) Gyáva vagyok nem néma, ez a nagy helyzet. Mezítláb a fűben, volt ilyen, megmaradt, elmúlt. Fényes bogarakat szemrevételezni a félénk nyárelőn, megvolt, már nincs. Hópelyheket bámulni a kocsik fényszóróján át, kipipálva. Eszterrel a létezés mámorában a villamoson, no az is olyan pillanat volt ami még most is tart. Pillanatnak éppen, hogy hosszú, életnek pedig rövid. Nem értem.Érted.Ezt a napot, ezt a pillanatom most neked adom.Vigyed el, ha itt marad ő visz el engem.Légy hát jó, enyhíts most terhemen. Ne mkérek hűs csókot a nyárban, nem kérem hogy szeress, csak azt, hogy ami a tied, vidd el. Fájna már a vele való törödés. Vedd le rólam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése