sebtolvaj

Megvagyok érkezve. Nyilván el voltam indulva tehát.Lágy ívű dombok, rajtuk felhők árnyai látszanak.Volán által homályosan, helyközi érzéstelenítés. Torkig van az este, a nap is félárbócon. Néztém ki, mit is tehettem volna ha már rajta vagyok, odarekedtem.Hagytam, hogy jöjjenek a képek, a rosszak meg a szépek vegyesen. Mert hát így megint nincs befejezve semmi, meghosszabítva minden - toldás és kötés. Repülésnek épp nem nevezném, az ívével lehet a baj, a szárnyak árnyéka rendesen az arcomon. A fákon a levelek suhognak, kajla szél játszadoz velük. Hullámzik a tér.Elbűvül, mint általában és nem tudom, ahogy nézem, (tán helyi sajátosság) még sem érzem magaménak, nem sajátom a benne való részvétel,ellenben a távolmaradás maga, lehetetlen.Köztes állapot. Ezt magam irányába mutatott részvéttel veszem tudomásul. Nincs ennek értelme így kivezetem részvéteimet az önsajnálat-tőzsdéről, nem megfelelő hozam. A kamatlábakkal is meg csetlés és botlás, egyik kamátlábam itt a másik kopp, mert hogy jég is volt.Pohárban. És szőke fürtök. Nem evilágról kapott mosolyok,amilyené csak gyereké lehet.Örzik egy darabig, hordják, aztán elfelejtik egy napon, szívtájék felől,rendre onnan érkezik az árulás.Ideiglenes éden.Jogcím nélküli jóhiszemű a státuszom.Nem egy nap a világ, a hold éppen jönni készül.