sebtolvaj

Indigó alatt a napok, egyre halványuló másolatok, silányodik lassan, némely nap olvashatalan. Ugyan minden pillanat ehető (a kérődzés démona itt időz) és én is a lehet legjobb pillanatban gondolom meg magam. Meggondolom magam. Még gondolom magam. Nem tovább, épp csak ide ( a következő percre gondolok), az van érdeklődésem homlokterében, oda van kényszerítve a fókusz. A "mi lesz". Fókusz-pókusz, írtam már volt ezt a háló meg az én dolgomat, amibe mindig én gabalyodom bele, soha nem a légy. Vagyis hogy légy. Mert lehetni éppen lehetnél, de valamiért nem látod még okát. Hezitálsz, váratsz magadra. Váratok rád. Azt se tudom ki vagy. Még nem vagy elnevezve - csak jobb híján. Felavatlan híd vagy, nem tudom hova....Aztán hirtelen a semmíből - a buszon - azt mondja, a felnövés van most napirenden.Hogy azzal van nekem bajom, összezavar vele. Tltakozom, ürügyeket keresek. Találok is ímmel ámmal. Mondom ragaszkodni éppen azt tudok, minden rostán átmegyek, miért lenne pont ez lenne a kivétel. Ragaszkodom magához, a saját elviselhetetlenségemhez, és ahhoz az elviselhetetlenséghez is amiben ez a saját benne foglaltatik.Sajátos Matrjoska baba. Nem jutunk ötröl a hatra, túlon túl közel a Moszkva tér, ki erre, ki arra.Fel is út le is út.Jövő hét. Új ritmusa jön a napoknak, megfogja törni a megszokott monoton harmóniát, ha lesz haszna hát legalább ennyi. Hogy természetessé válik, még, ha időlegesen is a kimozdulás.Életút helyettesítő pirula. És kérdez ő és kérdezek én: egyszerűen lehet, hogy csak gyáva vagyok.Unalompótló autóbusz. Azzá teszem. A félelem igazgat,a kétség, az szerkeszti most a napokat mondatokká, melyeket így vagy úgy de kelletlen lemásolok (éppen most ide - és ez a jobbik eset).Mikor elment,akkor jutott az eszembe, hogy nézzen már körbe, hogy most itt csak ő van, ők vannak, és én vagyok, szakadatlanul.