sebtolvaj

Bolondját járatja velem ez a május, mint egy mágus húzza elő az arcokat, a tárgyakat, a helszíneket a cilinderéből.(Nyulat még soha) Ezek meg olyanok mint valaha volt mackónadrágomon a bogáncs - oda vannak ragadva. Többnyire képek.Népviselet helyett képviselet, urbánus módi. Egy ember aki képekkel öltözteti magát. Ilyen értelemben véve jó képű vagyok, sok jó képem van, amibe csak az idő rondít bele, de akkor elég hatékonyan. A megélés mentén van mindez. Nagyot akararok minden képből csinálni és ez többnyire sikerül is, óriásplakátokat hordok a szemem alatt.Direkt marketingelek, az élményanyag hozott és lassan kopik, félő, hogy egy élet nem sok, annyi nem lesz elég rá - mármint a kopásra. Helyette én kopok, holott kopogtatnom kellene, de valahogy híja van az ajtóknak is, és a bimm-bamm csengő is mintha ismét elburjánzott volna napjainkra - avagy kiépültek a bimm bamm csengő hallgatólagos intézményrendszerei. .Nekem meg az nem az esetem - túlon túl áttételes.Fizikailag érinteni meg egy ajtót, az más. A fával való találkozás félig meddig. Vissza a természethez. Nem figyelek oda és pantheista leszek. Úgy kell ám figyelni mindenre, hogy mi ne legyen az ember, nem tudom, biztos ember válogatja, de ez engem az örökös őrségben állás elfáraszt nagyon és akkor a hogyan még mint logikai elem nincs is jelen. Mondja nekem minden veszteség ami már nincs. Erről fogunk beszélni eztán. Ami már nincs és ami már volt, s hogy ez mily egyszerűen olvad bennem össze. Kész kohász üzem vagyok.Egy szóra várok tulajdonképpen - hogy én mondom e vagy valaki más mindegy, egy szó kell - azt hiszem ebben mindnyájan egyet érthetünk, és az is mindegy hogy ettől a szótól az ég vagy a föld nyílik meg. A moccanásra blazírozunk azt hiszem. hogy mosódjanak el a belül hordott arcok. Néhány pixel egérút, az kéne csak.