sebtolvaj

..és elindulok majd arra a helyre, amiről nem beszéltünk mindezidáig, és megérkezek majd, te meg az órádat nézed. A szádban egy fűszál, azzal játszol, szád egyik sarkából a másikba teszed. Aztán ott leszek mégis - nem tudni hogyan - de azon a réten majd valami történik, ami most nem lehet. Jól tudjuk amit az ember gondol, képzel, mindössze annyi csak annyi lehet. Minket ez nem fog ez érdekelni, túlcsordulunk és hagyja az isten. És azt mondjuk majd, hogy azok vagyunk ami velünk történt eddig és ezt most egymásnak adjuk hirtelen.És kiborítjuk oda a rét közepére és azt mondjuk majd, hogy ezt figyeld, egy kislány vagy éppen az egyik képen, én még nem vagyok ott, csak te, épp biciklizel. Aztán meg én jövök elő azzal, hogy eltört a mécses egy mikulás ünnepségen és szaloncukrot majszolva duzzogok. És nézzük a napot, hogy ilyen nagyot hogy tudunk hazudni neki, az ég meg kék lesz, alul kicsit sárga és bolondságból az összes ruhánk ledobjuk a sárba. Mert eső is lesz, visszafolytott, éppen akár a könnyeink. Ilyen időket nem is reméltünk, majd ezt fogjuk egymásnak mondani. Aztán ha a sírásunknak, időközben vége szakad, azt nézzük hogy az egyikünk árnyéka a másik testére árnyékot rajzol. Aztán megint csak képek szüntelen nézni, és nem sajdul mégsem bele a szem. Mondhatnám már hogy hogyan ér ez az egész véget, de ez nem ér véget soha sem.