Félrfi és nő ül vonaton. Viszonyuk, számomra ismeretlen, talán kartársi, talán az. Beszélnek, beszélnek. A vonat kattogása hajlamosítja őket erre, vagy az hogy tőlem csak csend van. Beszélnek szüntelen. Vágyakról. Autó és telefonmárkák hangzanak el, ezt keverem össze a maszatos üvegen áttetsző látvánnyal. Illékony elegy. A nő körme vörös, a férfi tekintete mosolygós. Szerintem szent meggyőződésük, hogy hazamennek. Irigylem e őket ezért a meggyőződésükért? Nem gondolk ezzel hallgatom őket. Banki alkalmazotak, kiderül végül. a férfi amolyan brókerféle, a nő ügyintéz, korát tekintve az utolsó virágait bontja. Mondja, zaklatja valaki, egy férfi furton-furt telefonálgat neki, nem hagy neki békét. Ide és oda hívja, jobb munkahelyet keres neki, egyszóval közös jövőt vagy mit akar. Neki meg otthon a férje és ez már tényleg túlzás amit művel, hogy nem veszi ezt tudomásul, hogy neki élee van.
A nő nem veszi tudmásul hogy annak a zaklatónak pedig nincsen, de rohadtul szeretne. A nő amikor a csábító faragatlanságáról beszél, a kamaszlányok izgalma hallatszik a hangján. Gyorsan megy a vonat. Az is olyan mint a szerelem, egy koszos állomáson örökre eltűnnek a szemem elől. De nem a szememből. Ti édeseim, már a foglyaim vagytok, nincs menekvés, elkaptalak titeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése