sebtolvaj

Gábor. Ez most az ő napja, részemről a lapja. Azt hiszem 18 éve vagyunk mi..., nem barátok, egyáltalán nem tudom, hogy mik vagyunk mi. Sok idő vagyunk, azt hiszem azok vagyunk, ezt lehet nekünk magunkról mondani. Volt hogy hónapokig nem látjuk egymást.Volt, hogy hónapokig nem akarjuk egymást látni. Rokonok vagyunk. Azt hiszem ez a jó szó. Illetve dehogy is jó, de az a szó még nincsen kitalálva. Ide.Mert, mindig minden onnan folytatódik, ahol abbamaradt. A sinus-görbéink is azonosak, csak némi késleltetéssel. Amikor neki szar, akkor nekem jó és viszont. Valahogy így vagyunk. Ha találkozunk, (ez egyre ritkábban van), nem okoz gondot, hogy kimondjuk amit akarunk és aztán van olyan is, hogy ki sem kell mondani. Mert mi baromi jókat is tudunk hallgatni és egyáltalán nem nehezek nekünk ezek a csendjeink. Végignéztük egymás....életét, vagy amit annak hívunk, a legutolsó botlásig, a végletekig. Azt hiszem ő az egyetlen ember akivel eddig lehet menni, a végletekig. Voltak időszakok, mikor sülve-főve, és jöttek olyanok is amikor évekig nem. Hol végnélkülinek ígérkező (valójában csak mutatkozó) nők miatt, hol bokros teendőink miatt voltak hosszabb pauzák. Tudom mi volt a jele az oviban, tudom mert emlékszik rá. Egy templomban találkoztunk először. Mondták beatmise - ez még annak idején. Ott mutattak be egymásnak. Aztán csak arra emlékszem, hogy Metallicát játszott a plébánián egy gitáron és azóta ez megy. Nemrég beszéltem vele, néhány órája. Telefonon,mert megint "dolga" van. Fia született. Kérdezem milyen. Fura de , jó. Barom kérdés, én is ezt válaszolnám. Fogalmam sincs hogyan lesz ezután. Hogy hárman leszünk, vagy maradunk egyedül.