Most pont az a szerda van amire néhány nappal ezelőtt - nagy nekibátorodva, és könnyelműen, azt mondtam: tőlem lehet a mostani is. És semmi kétség, szerda van, ráadásul a mostani. Lehet, adott minden a prímszámozásra és egyebek. Kémeim is vannak. Jelenlét is van. E kettő szervesen összefügg. Már csak a mozdulatot kell kitalálni, a hogy minden nő beléd szeret, persze a "minden nőt", most nem definiálom újra, megtettem azt már én eleget, még a végén ezt is teljesen elkoptatom. Név sem kell, egyáltalán semmilyen identifikáció nem kell, tudom miről van szó. Nem rólam...és nekem ennyi elég most. Tudni azt, hogy majd odaérsz és osonkodsz, elébb csak az udvaron, aztán meg bent az oszlopok közzött játszol szánandó bújócskát. Sebtolvaj létedre élned kellene ezzel az alkalommal, de mégis, valahogy mégis, most nem megy az ütközés. Nem akarod, hogy menjen. Persze a körülmények is, hogy ennyi idősen illene már tudni, hogy a józan ész határa hol, s ha ez meg van, akkor elintézni a vízumokat, ha már annyira erős a késztetés az átlépésre. Ott lakik benned a szájhős, és nem a számhős, aki azt moindatja veled, amikor enged a szorítás egy kicsit: hogy tőled lehet ez a mostani szerda is. Nem is hazugság ez tulajdonképpen, mert ha meggondolom, tényleg lehetne, akár ez is.Belátható idő, belátható kanyar. Ez az. A szájhős a gyomrodban gugol, érzed őt. Elillant mint a bodzaillat, a hegyen felfelé.
Szóval ő most gugol odabent, magadra hagyott, s jön nagy sötét palástjában a felettes én, ami majd jobb esetben is elintézi a dolgot egy jónapot-jónapot-tal az egészet, aztán visszavonul, hogy emez, a gyomor szorításából kiszabadulva ismét cigánykereket hányjon, az összes elképzelhető helyen. Nem tetszik neked ez a játék, főleg az nem, hogy benned van játszva, hogy te vagy ennek a terepe. Persze, hagyod, hogy te légy az a színtér, ahol mindez végbe megy, hagyod, de nem a te döntésed. Így rázol le minden felelőséget magadról, korlátolt felelőségű vagy. Még nem is vagy bejegyezve. Egy konkrét noteszébe. A minden nőébe egyáltalán. Azt képzeled el, előre, hogy mi nem lesz, gratulálok ezúttal is. Az utóbbi idők legnagyobb sebe kínálkozik megszerzésre, de nem vsz rá a lélek. Lehet, hogy te egy álsebtolvaj vagy. Nem vagy igazi, hát hogy lenne igaz amit most gondosan idekörmölsz. Pedig igazinak látszol innen...de ez az innen, nem referencia pont, x y,már megvan. Egy z-t keresek, mint akinek már csak arra van szüksége. Mélységre.Magasságra.
Hát így prímezhetsz ma, sehogy máshogy. Sehogy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése