Fogalmam sincs, hogy mitől van az az érzésem, hogy nem így kellett ennek történnie. Amikor azt mondom, nem így, akkor elfogodott vagyok, még akkor is, ha csak általánosságban mondom én ezt a nem ígyet. Mert egyáltalán nem egy egzakt dologra gondolok. Lehetséges verziókra, amelyek belül ugyanúgy lefutnak, mint azok amelyek ténylegesen valók. Ennyi valóságra én nem vagyok felkészülve, nekem ebből már a kettő is sok. Az igazságból meg néha egy is.
Van az a nézet - én ugyan nem tudom, hogy honna nézik, de van - hogy ugye, te vagy, meg az akaratod. Ezzel van amikor szembesítenek is, olykor-olykor. Csakhogy én nekem ilyenkor, a szembesítés aktusa után, mint egy reflexszerűn, automatikusan Makó és/vagy Jeruzsálem jut eszembe, de ez olyankor nagyon erőteljesen. Hogy a ettől a nézettől is elvagyok idegenedve. Nem hiszek egyáltalán én abban, hogy bármily kérdésre én lennék vagy az akaratom a válasz.Mégcsak azt sem tudom, hogy hogyan kell odáig kimondani azt, hogy valamihez bármi közöm is lenne. Ezt szavakba önteni sablon híján is lehetetlen.Csak érezni szeretnéd, de akarni nem. Akarni nem akarsz. Pedig akarni kell, kódolva van ez, és ennek a megértéséhez is akarat kell.Körbeértél.Kezdődhet újra.Fogalmad sincs.És vegyük észre hogy a sincs,akkor az a hiány többes száma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése