sebtolvaj

Aztán jött egy ember, nem tudni honnan, nem tudni miért. Éjjel volt, hideg, és sötét is talán. Nem szólt, csak kezével intett, hogy jó lenne indulnunk. Tudtam én, eljárt fejettünk az idő. Mondtam jó, csak ne sürgessen, még itthon felejteném néhány életfontosságú szervemet,de rám nézett és értettem én abból: nincs is, nem is volt rájuk szükségem. Most meg csak megyünk, zsebemben kulcsccsomó, gyufa, és némi pénz, és egy mobiltelefon, amit nem lehet felhívni, mert nincsen száma.