Most elgondolom ahogy alszik. Elgondolom a takaró összes ráncát, nagyon aprólékosan ám, az ágy pihéit is, a szöszöket rajta. Ahogy a teste elernyed, ahogy az arca kisimul. Elgondolom ahogy messze jár, ahogy az álma szétfolyik, és illatozik tőle a levegő, előbb csak a szoba, aztán egy kerület, majd a város, és a legvégén már az egész ország. Nézem at orrcimpáját, ahogy mozdul,ahogy meg-meg rezdül a szája, ahogy a levegő (a közös) hol benne, hol bennem fordul meg. Nézem őt és olyan egy kicsit mint ha helyettem is álmodna, ha már én álmot adni neki nem tudok. Hogy kifogytam belőlük és most az övéin reptetem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése