2004. június 28., hétfő

Sebtolvaj első (egyben utolsó, elképzelt levele) Petőfi Sándorhoz


Kedves Sándor, már elnézést, hogy levelemmel zavarlak, félő, hogy a köztünk húzódó (feszülő) nemzedéki szakadékot rozsda marja és nem ragyog, csak azért hogy értsd. Tudom, hogy téged egy gondolat bánt és végül is megértem, mert hát tudod azóta sem változott olyan sokat a világ mint azt gondolnád, de elképzelni sem tudom, hogy mi bajod lehetett a párnákkal, igaz műveletlenségem okán vajmi kevés fogalmam van arról, hogy a te korodban, egyáltalán voltak e párna csaták. Megmondom, én veled tekintetben ott vesztettem el a fonalat, amikor megtudtam, hogy a kutyádat Morzsának szólítod és elegyedsz vele ilyen olyan diskurzusokba, ha úgy adódik. Aztán van az a híres mondásod is ami ugye úgy szólna hogy; talpra magyar. Az egyik bajom ezzel az, hogy a későbbiekben semminemű irányelvet nem adtál nekünk arra nézvést, hogy tulajdonképpen kinek a talpára gondolsz te ott akkor a helyzetben. Azt meg végképp nem tudom elképzelni, hogy te azt komolyan gondoltad volna - megengedve, hogy említett művedben a mi saját talpunkról volna szó - hogy mi majd valahogy a véletlenek különös játéka folytán a talpunkra esünk. Ez nem te lennél azt hiszem. Szép dolognak tartom szülőhelyedhez való vonzódásodat is, de már-már fóbiás félelmeid a hegyekkel szemben szerény véleményem szerint orvoslást igényelnek, de ez csak szigorúan az én személyes véleményem. Egyáltalán nem tudom, mi lehet most veled, rég nem jelentkezel, azt hogy a négyökrös szekeret felváltotta a cabrio, azzal, úgy ahogy tisztában vagyok, az világos. A muszka lyányokról is vannak ilyen olyan elképzeléseim, meglehet torzak és nem helytállóak. Kedves Sándor még végezetül annyit szeretnék neked mondani, és ezt tényleg nem bántásból mondom, de te néhány szavunkat a saját lokális érvényesüléd oltárán feláldozva, egész egyszerűen elhasználtad. Mert bizony, utánad már semmi sem azt jelentette mint annak előtte, s ezt én azért némileg sérelmezem. Remélem kritikai észrevételeim ellenére, szívesen olvasod ím e sorokat.
Üdvözlettel: Sebtolvaj

UI: Remélem jó egészségben nem szenvedsz hiányt. Csüggedned pedig e levél miatt nincs okod,van egy jó hírem is számodra: érettségi tétel vagy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése