sebtolvaj

Meleg ablaküvegnek nyomott homlokkal, visszafojtott, kattogó suhanásban. Így érkezel meg, odalent kő, s nem víz, s nem az árja, de fölül a múlhatatlan, nincs szavad rá - elenyészne - és különben is vár a katlan. Öszekevert fejekkel, a Széna téren a nátha elhever, s azt gondolod ez nem lehet, de mégis ,valahogy, talán, csakugyan, vagy hátha... Aztán fel, egyre feljebb, ahol bodza illat hársra váltott, jelezve; jelenléted lineáris, haladásod viszonylagos. Odaérsz, hát persze belebotlasz, nézed ennyi szépség ilyen kis helyen hogyan is fér el. Jó napot , jó napot, templomszag, hűs, nyugalom, madárdal. Nem vagy otthon, a gondnokon is átlátsz, idomíthatatlan fókuszoddal. Egész testtel, hogy lehet így nevetni, költői kérdést intézel, szigóruan önmagadhoz. 45 perc 12 papírzsebkendő, rekorder vagy, de nem veszel fel bizonyos dolgokat. Fogócskázol, aminek látszol, önmagaddal, hársak alatt magadat őrületbe kergeted. Egyazon személy a vesztes a nyertes, lábon kihordott konoksággal, félig belehalva. Te vagy aki megijedni jobb, mint fél ő. Maga magát elgondolni remélő, persze félő, hogy ami most van nincsen egyáltalán, vagy nem szabadna lennie. Beléd nevelt jó indulattal, már szinte sziszegve, fogaid közt szűrve mondod, minden gazságra képes vagyok, s legvégül csak azt még; mit akartok?