Köszönő viszony. Mert, hogy most meg ez, ezt kellett ideróni. A köszönetről is a viszony jut az eszembe. Mert van akivel köszönő viszonyban vagyok, éppen, hogy csak,de abban.Rezeg a léc, így értem, az én lécem, s ha jobban belegondolok, nem is rezeg, hanem inkább reszket. Az utóbbi időben abban sem annyira jeleskedem, lévén a jelenléte, mondhatni illuzórikus, de azért valós, bizonyos tekintetben - az én tekintetemben, de ezt már azt hiszem soha nem fogom tudni elmagyarázni Bár biztos jobban hangzana, ha azt írnám inkább ide le, hogy búcsúzó viszonyban vagyok én azzal a valakivel akinek azért ide nem írjuk le a nevét, mert annyi fényesség lenne itt nagy hirtelenjében, hogy az már ellenjavalt. Menni az utcán, egy idióta nyárban, s egyúttal a lesz bársonyos köpenyét magamra gondolni, amely simogatja a bőrt, és megérint, teljsen ingyen. Így köszönni. Egy film jut az eszemdbe, ami sosem lesz leforgatva és máris kész, a metró szelében lehúnyni a szemet és ezt az egészet elfelejteni. Várni, hogy eltűnik a sötét alagútban, beszívja a Kossuth téri váákum. Valahogyan. Nem lehetséges, de téged ez nem érdekel. Kanyarodni akarsz, bármennyire is veszélyes.Nekibátorodva.
(az is elmúlik, a kanyar alólad, a győzelem,a veszteség esélye egyaránt csekély) mit veszthetsz? Elhagyod magad. Szép mozdulatnak tervezed el ezt is. Emléknek szánod, és nincsen mentséged rá, de nem is akarod, hogy legyen. Egészen mást akarsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése