Jön a mail. Nem menetrendszerinti. Különjárat. Hogy így, meg úgy. Plusz még a szégyenkezés. Hogy nem így volt kitalálva. Hogy nem így akartuk....és hogy nem válaszolok, egyáltalán. mint lehetséges verzió, de csak is úgy. Mert tudni lehet azt, hogy egyszer majd mégis, hogy van amikor már nem lehet ezt megtenni, hogy van és lehetséges eljutni idáig.. Hogy lesz majd a rágódás, meg a "ki vagy te"-zés.Aztán persze végén a mail. Belenyugszol: nem /lehetsz/tudsz kizárólagos lenni, vagy ha igen, akkor nem azoknak és akkor, akiknek lenned kellene, vagy a mégrosszabb,amikor nem tudsz az lenni, sehogyan.
Nem tudom hogyan jön ez ide, de eszembe jut valami, valami olyan ami nem volt. Az forog a fejben ami nem volt. Éles pengékkel és forog, valami gép, olyan mint egy kombájn, jön az észkombájn és részlegesen tisztára gyalul mindent. Mert mindennek úgy kell lennie ahogy van. Ezt aztán végképp nem lehet tudomásul venni és nem tudomásul venni meg lehetetlen. A múltat végképp eltörölni, mit nekem te zordon kárpátoknak vadregényes tája. A kárpátmedence feltöltés alatt, a fürdés is lehetetlen, csukafejes csak saját felelőségre,csakiis. Zár a vattacukros. Alvad a hurkazsír. Ilyen fürdéseket gondolni el. A nem voltakat.Projektív valóság.Holnap, holnap lesz. Ezt memorizálod. és kezdeni fogsz, mert kezdeni kell, valamit, valamikor, magaddal. Aztán a gondoltanak vége úgy szakad, hogy csak annyit mondasz a végére. Hogy mi van ha nem? Ha egyáltalán nem kezdesz, és egyáltal nem érzed az a nagyon is hangsúlyos "kell"-et.(e tekintetben nagyon is kelletlen vagy). Hogy mi van kell nélkül, azt persze senki sem tudja, sejtésekbe bocsájtkozunk és minden félelmünket ebbe a tisztasági csomagba gyömöszöljük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése