sebtolvaj

Szépen megtanultam először a nevét. Aztán amikor már ezt jól megtanultam,tehát jól kitudtam mondani, adtam neki én is egyet (Fényes), ez minden bizonnyal, őt, magamnak kisajátítandó szándékkal. Aztán megtanultam a lépteit, lépésről lépésre. Mindenfajta lépteit megtanultam. A lassan ballagósat, a gyorsan sietőset, a lépcsőn felt és a lépcsőn let. Aztán megtanultam a pulloverét, kívülről(!!!). Majd megtanultam a cipőjeit (két pár cipőjét ismerek mindössze) a szürke sportost, és a csillogos szubkulturálist. Megtanultam szépen a lélegzetvételeit - ez nehezen ment - írtam már, hogy olykor összekevertem ezt sóhajokkal.(Össze akartam /össze kellett/ keverni). Megtanultam a szavait, a mozdulatait. Megtanultam a hangulatát, és megtanultam a szépségét. Megtanultam vágyni utána, vágyakozni vagy mi. No, nem a test jajjveszékelésére gondolok itt én. Megtanultam, hogy hogyan hiányozzék, és megtanultam neki egyetlen egy levelet és egy zokogós estét is. Mondhatnánk most a nehezén túl vagyok. Mondanám én is, de nem tehetem, a neheze hátra van. Most jön csak az igazi férfi munka, a feledés.(ilyenkor legkevésbé sem érzem férfinak magam). Az meg már külön tétel, hogya fű kinő utánam.