Ma éjjel jött egy seb, már úgy értem szembe velem - nem nehéz elképzelni ezt - elneveztem ( no nem most ám, hagyjuk az önáltatást), régi seb volt tehát, ahogy nagyanyám mondaná: békebeli. Már hogy relatíve az. Ez egy elég jó seb, jól rendszerezhető, kalibrálható, és kellőképpen flexibilis , ez alatt most értsük azt: illik hozzám, jól áll nekem, hangsúlyozza amit hangsúlyozni érdemes - a tehetetlenséget éppúgy mint a telhetetlenséget. Napja is van neki csütörtök, ezen belül is a délután - mondom nem akármilyen seb. Ez van hozzárendelve tudniiillik. A körúton sebes léptű nyári zápor, a járdán a repedések mintázata és szokványos pizza-szag,illanékony pocsolyák, melyből semmit nem veszek észre. A kezem kezet fog és viszont, már nem tudnám megmondani, de valahogy ott akkor (csüt és délután) jó lett volna megjegyezni a járdák repedéseinek mintázatát és a pizzaszagot, a kirakatok kusza rendszerét,de nem. Csak ott állt a két megbabonázott seb a járdán a keleti forgatagban és már nem tudták mit is gondoljanak.Csak a kezek, azok biztosak voltak a dolgukban - jó volt hinni nekik, hogy az ami ott és akkor van az ott egy elrugaszkodás,és nem pusztán a rugszkodás pózába való belemerevedés, hogy eztán majd mindig így lesz - hogy repülünk és már az is mindegy hogy gyalog. Persze a tócsák feszáradtak, a pizzás helyén valami butik, Demszki minden kátyút rendebehozatott a járdán, és hát az van hogy én valahogy azózta is ott vagyok - valamit mondani akarok,egy szót, azt hiszem, valami fontosat, vagy épp kevésbé azt, de valamit amit csak akkor és csak ott lehet. Azóta is várok erre a szóra, vagy mondatra, de lehet hogy csak mozdulat lenne.Nem tudom.E pillanatban nem tudhatom mi történik azon a helyen és lehet hogy rendjén is van ez így, lehet hogy van ott valami, de lehet hogy semmi azóta sem.Se ő sem én.Csak a hiányunk maradt ott, egy sebhely a körúton.
Csak annyi biztos, csütörtök volt és délután
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése